Darts Szakosztály - Decemberi beszámoló PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kiss Endre | 2018. január 08. hétfő, 08:02

Decemberi hónapban egy kiemelten fontos esemény maradt Dartsosaink számára !! Ez pedig

az Első Osztályú Csapatbajnokság rájátszása volt.  Az idei évben is a bejutásunkkal az ország

legjobb 8  csapata között vagyunk.  A célunk a bajnoki cím megszerzése volt , amelyre 3 nagyon

kemény mérkőzés árán lehetett eljutni.  A sorsolás szeszélye folytán a legjobb 4-be kerülésért

egyből a Soft Magyar Bajnokot kaptuk ! Csapatunk égett a visszavágástól , mert a Győr győzött le

minket a Soft döntőben !! Esélyt sem adtunk ellenfelünknek és lehengerlő játékkal máris a legjobb

4-ben voltunk !!  Az elődöntő sajnos újra azt igazolta hogy "szerencse"  idei évben elpártolt tőlünk !!

Egy végig kiélezett mérkőzésen ahol nekünk semmi , ellenfelünknek pedig minden sikerült szoros

vereséget szenvedtünk .   A harmadik helyért nagyon csalódottan álltak a fiúk a tábla elé .  Igazi

sportemberi  tartásról téve tanúbizonyságot hatalmasat küzdve Pestújhelyre került a bronzérem !!


A 2017-es év Csapatbajnokság 3. helyezettje a Pestújhelyi S.C  !!

A csapat tagjai : Balogh Béla , Melisek Zsolt , Borbély Richárd , Szabados Attila , Végső János !!

 

Gratulálunk a csapat tagjainak !!

Elkeseredésre semmi ok !!

Jövőre visszavágunk  és fényesebb érmek kerülnek Pestújhelyre !!

 

HAJRÁ  PÖSÖC  !!